Nem nyugszik a német külügyminiszter, újabb szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben

Johann Wadephul reményét fejezte ki, hogy az intézkedések súlya rábírja majd az orosz államfőt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Kijev folyamatosan sürgeti Németországot is, hogy szállítsanak mielőbb fegyvereket Ukrajnába.
A német igazságügyi miniszter szerint az olyan nehézfegyverek, mint például a harckocsik szállítása Ukrajnának, nem jelentene belépést az Oroszország elleni háborúba – idézte a dpa szombaton Marco Buschmann Welt am Sonntag című német lapnak adott, vasárnap megjelenő nyilatkozatát. A német politikát a konfliktus február végi kezdete óta az aggasztja, hogy milyen fegyvereket adjanak Ukrajnának, és milyen gyorsan szállítsák azokat.
Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár nem hajlandó elkötelezni magát a nehézfegyverek, például harckocsik, helikopterek és repülőgépek küldése mellett, noha balközép koalícióján belül egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek erősebb katonai támogatást sürgetnek.
Marco Buschmann igazságügyi miniszter, a liberális Szabad Demokraták, a koalíció legkisebb pártja részéről a Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy a nemzetközi jog nem minősíti a fegyverszállítást hadba lépésnek.
Ha tehát (Ukrajna) él önvédelmi jogával, akkor támogatása fegyverszállításokkal nem vezethet ahhoz, hogy a háború részesévé váljunk”
– jelentette ki a lapban, amelyet előzetesen szemlézett a dpa német hírügynökség. Elmondta, hogy ez nemcsak az ő személyes véleménye, hanem a német kormányé is.
Hozzátette, hogy Németország az elsők között kezdte meg a szövetségi rendőrség és a főügyész bevonásával az esetleges ukrajnai háborús bűnök szisztematikus kivizsgálását. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban mindenképpen mentesülne a felelősség alól – mondta a német politikus, jelezve: a nemzetközi jog előírja, hogy aktív államfők ellen nem lehet nyomozni.
Kétségtelen, hogy visszataszító és szörnyű atrocitásokat követnek el Ukrajnában orosz katonák”
– vélekedett.
A népirtás jogi bizonyításához – ahogyan azt többek között Joe Biden amerikai elnök is állította – léteznie kellene olyan szándéknak, hogy teljesen vagy részlegesen elpusztítsanak egy nemzeti, faji, vallási vagy etnikai csoportot – magyarázta Buschmann. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy van-e erre bizonyíték.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze